Munkahelyen, párkapcsolatban, baráti kapcsolatokban is megfigyelhető, hogy mérgező emberek vesznek minket körül, tudtunk nélkül. A megfelelő védőháló kialakítása egyénenként kiemelten fontos, mert ha ezzel rendelkezünk, a pszichopata, nárcisztikus vagy éppen borderline személyiségzavaros emberek nem tudnak hatással lenni életünkre, hangulatunkra, érzéseinkre. Benned megvan ez a képesség? Kiállsz magadért már az első manipulálásnál? Van egy jó hírem: Segítség kéréssel ezen hatékonyan tudsz változtatni.
A nárcisztikus kapcsolat létrejöttében, legyen szó rejtett vagy grandiózus nárcisztikus általi lelki bántalmazásról, ugyanazok a mintázatok és cselekvések tapasztalhatóak a nárcisztikus részéről:
1. Love bombing – Szerelem bombázás
A nárcisztikus kifigyeli egy adott környezetben, mely személy ideális forrás számára. Rendkívül jó megfigyelők és szinte ragadozóként csapnak le az áldozatokra. Sok esetben egy empatikus, saját maga szerethetőségében kételkedő, alacsonyabb önbecsüléssel rendelkező személyt választanak, hiszen a kontrollt, amely lételemük, az energia/táplálék elszívására az ilyen emberekkel tudják tartósan fenntartani. Fontos azonban tudni, hogy teljesen egészséges emberek is bele eshetnek a bántalmazó csapdájába.
A kezdeti ismerkedésekben a nárcisztikus megfigyeli az áldozatot, felméri az igényeit, értékrendjét az életben és rendkívül kifinomult érzékkel tükrözi ezeket a tulajdonságokat. Az áldozat természetesen úgy érzi, megtalálta élete szerelmét, de valójában csak a toxikus személy álarcába szeret bele. (amely saját tulajdonságainak kivetülése is egyben)
2. Leértékelés
A kezdeti túlzott odaadást és odafigyelést felváltja a nárcisztikus részéről a partnere hibáztatása, kritizálása, verbális és/vagy fizikai bántalmazása. Elérik manipulatív módon, hogy az áldozat önmagát okolja a kapcsolat romlásáért, tegyen meg mindent a kapcsolat javulásáért, miközben a nárcisztikusnak egyetlen célja van: a bántalmazás, a pusztítás, melyből energiát nyer. Hiszen enélkül, nem is tud létezni. A nárcisztikus személyiségzavarú emberek minden esetben megcsalják a párjukat, sok esetben több partnerrel is. Ennek célja, hogy versenyeztessék a partnereiket, ezzel is istenítve a hamis álarcot, melyet viselnek.
3. Eldobás
A nárcisztikus megszakítja a kapcsolatot partnerével vagy az áldozat rájön milyen kilátástalan helyzetbe került. Ekkor megtörténik a szakítás, de a nárcisztikus valójában soha nem dob el senkit végleg. A képzeletében számon tartja az összes korábbi áldozatát és csak felhelyezi egy bizonyos polcra őket. A visszaporszívózás (hoovering) nagyon gyakori, amely azt jelenti, a nárcisztikus megpróbálja visszacsábítani partnerét a háremébe.
Mit érdemes az áldozatoknak tenniük, ha felismerték, bántalmazó kapcsolatban vannak?
- kilépni a kapcsolatból mielőbb és minden lehetséges felületen tiltani a bántalmazót,
- szakembert keresni minden esetben!
- Tartani a „no contact-ot”, nem adni lehetőséget a bántalmazónak, hogy újból felvegye a kapcsolatot (közösségi média, telefon, e-mail)